5.fejezet

 Szinte felemésztett a bosszúvágy amit iránta éreztem.Nem érdekel mi baja lehetett, ha megölsz valakit, nincs bocsánat, jó persze velem szerencséje volt, de meghalhattam volna.
 Sokkal jobban nézett ki mint az iménti találkozásunknál. De mit kereshet Stefan Salvatore házában? Nem értem. Egy darabig még néztem az alvó vámpírt, és kezdett alábbhagyni a dühöm, és már csak egyvalakire haragudtam, magamra azért mert már nem is voltam annyira mérges rá.
 A vámpír nyöszörögni kezdett és kinyitotta a szemét.
-Elena.....-suttogta elhaló hangon, de az említett meghallotta, mert berohant a szobába Ő, vagy inkább én.
 A lány kiköpött másom volt, az utolsó szeplőig mindenünk egyforma volt. A hajunk között   akadt egy apró különbség, de semmi több.De nem csak hasonlított rám, hanem mintha tükörbe néztem volna.
-Elena?-nézett a hasonmásomra a vámpír.
-Itt vagyok Damon!-szaladt oda a vámpírhoz a lány és megszorította a kezét. "Damon" Vajon erről a Damonről beszéltek?Őt harapta meg az a vérfarkas? Ezek szerint a vámpírok belehalnak a vérfarkas harapásba, jó tudni... De azt nem tudom, miért nem halt meg.?-Hogy vagy?-aggódott  Elena.
-Hát már jobban csak semmire nem emlékszem, esetleg ha adnál egy kis vért...
 Elena gyorsan elszaladt majd egy tasak vérrel tért vissza, és a vámpír kezébe dobta. Ő pedig olyan gyorsasággal itta ki a tasak tartalmát, hogy már csak annyit láttam hogy 4-5 darab üres tasak volt a földre dobva.
-Mit kellett csinálnotok , hogy életben legyek?- kérdezte a vámpír. Elena arca megdermedt, és majdnem elsírta magát.
-Stefan...elment Klaushoz és ő odaadta a gyógyszert...
- Mit kért cserébe?! Ingyen nem adja!-kérdezte idegesen a vámpír.
-Vele kell mennie, el Mistic Fall's-ból.-nyögte ki nehezen a lány .
-Miért kell neki mindig mártírkondi?! Nem kellett volna ezt tenni! -mondta dühösen, de csak magára volt dühös, az arcán látszott.
-Nem kellett volna , de megtette, tudom hogy te is megtetted volna.... -mondta és még egy tasak vért dobott a vámpírnak. Gyorsan megitta és rémülten nézett a lányra.
-Én nem tudtam, nem voltam magamnál! Sajnálom! Ki adott neked vért?-nézte a lény sebhely mentes nyakát.Azt hitte őt ölte meg.
-Miről beszélsz?-nézett értetlenül Elena.
-Nem emlékszel?! Megharaptalak , és te összeestél ....és meghaltál.Emlékszem hogy nem vert a szíved.
-Nem, Mert ez nem történt meg! Damon, és a parkolóban találtalak meg, beültünk a kocsiba és hazahoztalak.
-De igen! Megtörtént! Hogy gyógyult be a seb? Sőt hogy lehetsz életben?!!
-Damon, nagyon rosszul voltál biztos csak képzelődtél!Semmi bajom nincs!-győzködte a lány.
-Lehet hogy igazad van. Ez az emlék is elég homályos.-mondta Damon, de nem úgy tűnt mint aki beletörődött.
-Hidd el , ez nem történt meg... bárcsak az is egy rossz álom lenen hogy soha többet nem látom Stefant!-sírta el magát Elena. Damon szomorúan nézett a hasonmásomra, és most már láttam rajta hogy szerelmes belé, és ő pedig Stefant szereti.-A szüleim, Jenna, Izobell John, Stefan és majdnem te is....-sorolta fel a neveket a lány és közben a szemét törölgette.
 De én egy névnél megakadtam. "John" Apa az.Tudom hogy róla beszélt.Valahonnan ismerte őt, és apa soha nem mondta nekem hogy van egy hasonmásom. tessék még egy hazugság.
-Nehogy már te is kiakadj! Elég nekem Ricket vigasztalni!-próbálta megvigasztalnia  a lányt.
 Hirtelen briliáns ötletem támadt. Nem tudom ki ez a  lány, és így honnan tudjam hogy bízhatok-e benne? Még a vezeték nevét sem tudom. De kiderítem.
 Gyorsan leugortam a fáról és futva hagytam el a Salvatore birtokot. Megint sok dolgot kell feldolgozni, nem hiszem hogy minden nap megesik hogy egy ugyanolyan ember jön veled szembe mint te. Azt hiszem már túl sok itt a véletlen nekem.
 Otthon szépen kivasaltam a hajam, felvettem egy csőnadrágot, egy csizmát egy bőrdzsekit  és a "játsszuk el a hasonmásunkat" akció kezdetét vette.