2012. augusztus 27., hétfő
6.Fejezet
-Elena!-kiált utánam egy szőke lány.
-Szia!-mosolyogtam bájosan, mintha halvány gőzöm is lett volna róla ki ő.
-Jaj, Elena! Annyira sajnálom!-ugrott a nyakamba.-Hogy van Jeremy?
-Nem tudom.
-Még nem is voltál otthon? Bonnie azt mondta minden rendben de azért mégis csak meghalt az imént....-mondta szomorúan .-Damon jobban van? Tyler annyira sajnálta hogy megharapta!És hogyan kaptátok meg az gyógyszert?-hadarta el a szöszi.Úgy tűnik ő is tud mindent, a vámpírokról és a vérfarkasokról is.
-Stefan elment Klaushoz és ő odaadta.-mondtam egy kicsit rémülten, hogy nehogy rossz nevet mondjak, de úgy tűnik sikerült.
-Csak úgy?-húzta fel a szemöldökét.
-Vele kell mennie... A csatlósa lett.
-Hidd el hogy nagyon szeret téged, tutira visszajön!-ölelt meg.Szomorú arcot vágtam és vissza öleltem
-Most már megyek haza, megnézem Jerremyt!-magyarázkodtam.
-Elviszlek!-ajánlkozott a szöszi. elgondolkodtam, és elfogadtam az ajánlatát, így szét tudok nézni a hasonmásomnál.
-Elmehetnénk valamikor vásárolni! Hátha jobb kedved lenne..
-Kedves tőled de nincsen kedvem.-erőltettem egy mosolyt az arcomra.
-Ne csináld már!-nyávogott.-Nincs vége a világnak minden rendben lesz, én vámpír vagyok és már beletörődtem, és én is próbálok vidám lenni!Szóval neked is annak kell lenned!
Ez már hátborzongató! Itt mindenki vámpír? És a hasonmásomnak csak vámpír és vérfarkas barátai vannak?! Nem válaszoltam mert leparkolt egy ház előtt.
-Köszönöm hogy haza hoztál. Szia!
-Nincs mit! Majd mondd el mi van az öcséddel!-parancsolt rám , majd elhajtott.
Milyen szerencse hogy Elenának pont egy ilyen csacsogós barátjával futottam össze. Rögtön mindent elmondott, és az is kiderült hogy a hasonmásomnak van egy öccse aki az imént halt meg és most már él. Mint ha mindennapos lenne. Mondjuk nemrég történt meg ugyanez velem is.
A ház amiben a hasonmásom lakott, eléggé nagy volt, de teljesen átlagos. Pont olyan mint a szomszédoknak. Bátran benyitottam a fa bejárati ajtón, hiszen itt nem bukhatok le.
Senki nem volt bent, ezért mint ha otthon lettem volna szétnéztem. A konyhában semmi érdekeset nem találtam,semmi személyes tárgy nem volt benne, de a nappaliban annál inkább.Az egyik polc tele volt képekkel és gyerek rajzokkal, és megláttam egy képet amitől elakadt a lélegzetem.
Apa volt rajta , egy pár évvel fiatalabb volt, és vidáman karolt egy férfit. A férfi nagyon hasonlított rá, a bátyja volt. Csak ő lehetett, csak apa nekem azt mondta hogy nagyon régen meghalt, pedig ez 3-4 évvel ezelőtti kép. Szóval ezzel kapcsolatban is hazudott. Már nem meglepő.
egy másik képen az 5 éves arcom nézett vissza rám, de tudtam nem én vagyok hanem Elena, és egy 3-4 éves kisfiú mosolyog mellette. Ő lehet Jeremy. És volt még kép bőven, de azokon apa testvére és gondolom annak felesége voltak a gyerekekkel. Az unokatestvéreimmel. Soha nem jutott eszembe hogy van családom apán kívül, de most itt van és nem érzek semmit. Mert egy szabály van: Ne bízz senkiben sem! És az nem ok a bizalomra hogy a kiköpött másom Elena, mert még mindig nem tudom miért.
Lassan felosontam az emeletre, 4 ajtó volt, az egyik a fürdő , gondolom, a másik Jeremy-jé és a harmadik Elenáé és a negyedik a gyámjuké, mert valakinek vigyázni kell rájuk csak azt nem tudom ki.
Lassan benyitottam az első szobába, és egy alvó fiút találtam ott.Eléggé rosszul nézett ki, szegénynek olyan gyerek feje volt még, és már ebbe a világba csöppent.Nem akartam hogy felkeljen, ezért lassan kihátráltam, és megpróbáltam bemenni a másik szobába, de zárva volt.Nem tudtam bemenni, akárhogy próbáltam.
És utolsónak mentem be a hasonmásom szobájába.
Nagyon szép szoba volt, de az enyém teljes ellentéte.Túl bájos szoba volt, és túl egyszerű .Volt egy nagy fésülködő asztal, ami szintén képekkel volt tele, nagyrészt a szülei voltak rajta de volt egy kép amelyiken a hasonmásom és Stefan Salvatore vigyorogtak, és nagyon boldogok voltak, nem olyan volt mint az a lány amelyiket a Salvatore házban láttam. És volt egy kép amelyiken 2 kislány volt. 7 -8 évesek voltak és az egyik Elena volt a másik pedig a vámpír szöszi.Szóval nem rég változhatott át, milyen bonyolult élete lehet most!
-Elena! Jeremy!Itthon vagytok?!-kiabált fel egy férfi hang, és elindult felfele a lépcsőn.Gyorsan kimásztam a tetőre, és pont szerencsém volt mert tovább ment Jeremyhez. Lassan lesétált a lépcsőn, de az arcát ne láttam. Már visszamásztam volna , de egy kocsi parkolt le a ház előtt.És Elena és a Salvatore vámpír szállt ki belőle.
-Biztos jól vagy?-kérdezte Elena .
-Nincsen semmi bajom!-morogta dühösen Damon. Az biztos hogy nem a lányra haragudott hanem magára, meg a testvérére hogy most az adósa.
-Jól van akkor!-csapta be az ajtót a lány és dühösen pufogott magában.A vámpír pedig dühösen visszaszállt a kosiba és padlógázzal elhajtott.
Rémülten néztem le a tetőről hogy hova tudnék leugrani, és nem törném nagyon össze magam.de nem volt időm, Elena bejött a szobába és és pedig leugrottam , bele a bokorba. Csak a kezemet ütöttem meg, szóval túléltem.
Nem tudom miért hasonlítunk annyira, de ha addig élek is kiderítem mi közöm van Elena Gilberthez,ha rokonok vagyunk ha nem, én akkor sem bízom benne, és a vámpír barátaiban meg végképp nem.És nem felejtem el hogy az egyik majdnem megölt.És meg fogom keresni Stefan Salvatoret is....
2012. augusztus 18., szombat
Az első díjam
11 dolog magamról:
- Természetesen imádom a Vámpírnaplókat
- Kedvenc könyvem Harry Potter
-Kedvenc filmem nincs, de imádok filmet nézni
-Szinte mindig nyugodt vagyok
-Nyíregyházán lakom
-Nagyon szeretem a zenét
-Kedvenc állatom a cica, és van is bőven :)
-Kedvenc színem a rózsaszín és a fekete
-Kedvenc tantárgyam a matek, csak nem vagyok valami jó belőle
-Németül és angolul is tanulok
-Nem szeretem a Vámpírnaplókat könyvben
Kérdésekre a válaszom :
-J. K. Rowling , mert imádom a könyveit :)
-Vámpírnaplók és Alkonyat
-Egyszer csak leültem gondolkodtam hogy nekem hogy tetszene jobban a sorozat, és eszembe jutott...
-Könyvet ,gyufát, meg telefont ezekkel túlélném :)
-Igen
-Izgalom, érdekesség
-Harry Potter, mert varázsolhatnék :D
-Joseph Morgan mert szépen mosolyog és helyes
-Semennyire , nyugodt vagyok nagyon
-Csak egyet kívánnék hogy minden kívánságom teljesüljön
-Zöld nagy , barna a kérge .. hát aszt hiszem ennyi
Kéréseim:
-Kedvenc film?
-Kedvenc sorozat?
-Kedvenc állat?
-Kedvenc színész?
-Babonás vagy?
-Melyik idegen nyelv a kedvenced?
-Kedvenc időtöltés?
-Sportolsz valamit?
-Példaképed neve?
-Számítógép vagy inkább egy könyv?
-Nyarat szereted vagy telet?
Akinek küldöm :
Judit , Liah , Mary Poppins,
És köszönöm a díjat :)
2012. augusztus 12., vasárnap
5.fejezet
Szinte felemésztett a bosszúvágy amit iránta éreztem.Nem érdekel mi baja lehetett, ha megölsz valakit, nincs bocsánat, jó persze velem szerencséje volt, de meghalhattam volna.
Sokkal jobban nézett ki mint az iménti találkozásunknál. De mit kereshet Stefan Salvatore házában? Nem értem. Egy darabig még néztem az alvó vámpírt, és kezdett alábbhagyni a dühöm, és már csak egyvalakire haragudtam, magamra azért mert már nem is voltam annyira mérges rá.
A vámpír nyöszörögni kezdett és kinyitotta a szemét.
-Elena.....-suttogta elhaló hangon, de az említett meghallotta, mert berohant a szobába Ő, vagy inkább én.
A lány kiköpött másom volt, az utolsó szeplőig mindenünk egyforma volt. A hajunk között akadt egy apró különbség, de semmi több.De nem csak hasonlított rám, hanem mintha tükörbe néztem volna.
-Elena?-nézett a hasonmásomra a vámpír.
-Itt vagyok Damon!-szaladt oda a vámpírhoz a lány és megszorította a kezét. "Damon" Vajon erről a Damonről beszéltek?Őt harapta meg az a vérfarkas? Ezek szerint a vámpírok belehalnak a vérfarkas harapásba, jó tudni... De azt nem tudom, miért nem halt meg.?-Hogy vagy?-aggódott Elena.
-Hát már jobban csak semmire nem emlékszem, esetleg ha adnál egy kis vért...
Elena gyorsan elszaladt majd egy tasak vérrel tért vissza, és a vámpír kezébe dobta. Ő pedig olyan gyorsasággal itta ki a tasak tartalmát, hogy már csak annyit láttam hogy 4-5 darab üres tasak volt a földre dobva.
-Mit kellett csinálnotok , hogy életben legyek?- kérdezte a vámpír. Elena arca megdermedt, és majdnem elsírta magát.
-Stefan...elment Klaushoz és ő odaadta a gyógyszert...
- Mit kért cserébe?! Ingyen nem adja!-kérdezte idegesen a vámpír.
-Vele kell mennie, el Mistic Fall's-ból.-nyögte ki nehezen a lány .
-Miért kell neki mindig mártírkondi?! Nem kellett volna ezt tenni! -mondta dühösen, de csak magára volt dühös, az arcán látszott.
-Nem kellett volna , de megtette, tudom hogy te is megtetted volna.... -mondta és még egy tasak vért dobott a vámpírnak. Gyorsan megitta és rémülten nézett a lányra.
-Én nem tudtam, nem voltam magamnál! Sajnálom! Ki adott neked vért?-nézte a lény sebhely mentes nyakát.Azt hitte őt ölte meg.
-Miről beszélsz?-nézett értetlenül Elena.
-Nem emlékszel?! Megharaptalak , és te összeestél ....és meghaltál.Emlékszem hogy nem vert a szíved.
-Nem, Mert ez nem történt meg! Damon, és a parkolóban találtalak meg, beültünk a kocsiba és hazahoztalak.
-De igen! Megtörtént! Hogy gyógyult be a seb? Sőt hogy lehetsz életben?!!
-Damon, nagyon rosszul voltál biztos csak képzelődtél!Semmi bajom nincs!-győzködte a lány.
-Lehet hogy igazad van. Ez az emlék is elég homályos.-mondta Damon, de nem úgy tűnt mint aki beletörődött.
-Hidd el , ez nem történt meg... bárcsak az is egy rossz álom lenen hogy soha többet nem látom Stefant!-sírta el magát Elena. Damon szomorúan nézett a hasonmásomra, és most már láttam rajta hogy szerelmes belé, és ő pedig Stefant szereti.-A szüleim, Jenna, Izobell John, Stefan és majdnem te is....-sorolta fel a neveket a lány és közben a szemét törölgette.
De én egy névnél megakadtam. "John" Apa az.Tudom hogy róla beszélt.Valahonnan ismerte őt, és apa soha nem mondta nekem hogy van egy hasonmásom. tessék még egy hazugság.
-Nehogy már te is kiakadj! Elég nekem Ricket vigasztalni!-próbálta megvigasztalnia a lányt.
Hirtelen briliáns ötletem támadt. Nem tudom ki ez a lány, és így honnan tudjam hogy bízhatok-e benne? Még a vezeték nevét sem tudom. De kiderítem.
Gyorsan leugortam a fáról és futva hagytam el a Salvatore birtokot. Megint sok dolgot kell feldolgozni, nem hiszem hogy minden nap megesik hogy egy ugyanolyan ember jön veled szembe mint te. Azt hiszem már túl sok itt a véletlen nekem.
Otthon szépen kivasaltam a hajam, felvettem egy csőnadrágot, egy csizmát egy bőrdzsekit és a "játsszuk el a hasonmásunkat" akció kezdetét vette.
2012. augusztus 8., szerda
4. fejezet
Lassan , de sikerült hozzászoknom a pislákoló fénykehez, és ahogy körülnéztem észrevettem, hogy a földön fekszem. Ugyanott ahol este az a vámpír rám támadt.
Felkecmeregtem a földről, lesepertem magam, és megtapogattam a nyakam, de semmi jele nem volt annak hogy az imént egy vámpírral volt dolgom. Egy karcolás sem volt rajtam.
-Ez lehetetlen...-suttogtam magam elé. Teljesen biztos voltam benne , hogy nem csak képzeltem. Tökéletesen emlékszem hogy az a vámpír megcsókolt, majd pedig az utolsó csepp vért is kiszívta a testemből, én pedig... meghaltam. De akkor hogy lehet hogy most pedig itt állok és élek?!
Éppen a 7. születésnapomat ünnepeltük apa és én. Mint mindig . Csinosan felöltözve ültem az asztalnál és a tortámat majszoltam. Apa kiszaladt a dolgozószobájába , majd pedig egy aprócska dobozzal a kezében tért vissza.
Izgatottan kinyitottam a dobozt, és megláttam benne egy gyűrűt. Nem volt szép de nagyon hasonlított arra amelyik apa kezén díszelgett csak jóval kisebb volt , de az biztos hogy ugyanolyan régi.
-Tudom hogy régi, és nem is biztos hogy tetszik neked , de az egyik felmenődé volt, és én egy kicsit átalakíttattam neked.
-Nagyon örülök neki !- mosolyogtam rá és egy nagy puszit nyomtam az arcára.-Köszönöm.
-Boldog születésnapot! De képzeld ....-kezdett bele a kis történetébe, én pedig mint mindig izgatottan vártam.-....ha ezt agyűrűt valaki az ujjára húzza, egy vámpír vagy vérfarkas sem bánthatja. Megvédi tőlük. és ha ezek a lények által hal meg a viselője, visszatér az életbe.
-Soha nem fogom levenni ! -mosolyogtam izgatottan és felhúztam az ujjamra...
Erre az emlékre már régen nem gondoltam, nem is tudtam hogy emlékszem rá. Tudhatnám mostanra hogy az összes kis mese és történet , amit apu mesélt igaz volt. Mindegyik, jó lehet csizmás kandúr mögött nem volt valami más mondandó de azt leszámítva mind.
De ezek szerint, a gyűrűm visszahozott a halálból. Soha nem hittem volna hogy lehetséges , de ezek szerint apa a sírból is tud vigyázni rám.
Kicsit megrémített hogy az imént haltam meg, és most meg élek és virulok, de annyira nem ijedtem meg mint a vámpírtól. Nagyon féltem, de most így belegondolva nem félek.Ha lehet ez a szót használnom, de erősebb vagyok tőle, mert én nem tudok meghalni de ő igen. És meg is fog.
Már kezdett kinyitni a Grill is , és mivel úgy fájt a fejem meg nem is akartam hogy lássák az arcomat múltkor is olyan hülyén nézett a pincér fiú felvettem a napszemüvegemet , besétáltam és leültem az egyik eldugott boxba . Lehet illetlenség napszemüvegben bent ülni, de senki nem volt még a bárban.
-Jó reggelt! Mit szeretnél?-mosolygott rám a pincér fiú.
-Neked is! Egy kávét kérek, meg egy szendvicset.
A fiú elment, és szinte azonnal vissza is jött a kezében a kávémmal és a kajámmal.
-Jó étvágyat!
-Köszönöm! Héj! Várj! Kérdezhetek valamit?-mosolyogtam rá.
-Persze..
-Nem ismered véletlenül Stefan Salvatoret?-tettem fel a kérdést, úgy mintha nem is izgatna .
-De ismerem! Stefan rendes gyerek , jól focizik!
-Iskolába jár?!-néztem rá értetlenül.
-Persze.Csak 17 éves, naná hogy suliba jár.-vigyorgott.
-Oh, tényleg. És eltudod mondani merre lakik?
-A régi Salvatore vendégházban lakik. Itt végig a főúton, majd le a második mellékúton és jobbra egyenesen. Bocs, de mennem kell.-fordított nekem hátat, és elment a pulthoz.
Megettem a kaját, és végre kezdtem emberien érezni magam, gyorsan megittam a kávét, kifizettem és egyenesen haza vezettem.
Otthon lezuhanyoztam ,átöltöztem és miután egy kicsit összeszedtem magam elindultam megkeresni Stefan Salavtoret. Ő tudni fogja ki volt az a vámpír aki rám támadt, ha nem pedig ki fogja deríteni nekem. Kicsit sem félek tőle,semmivel nem árthat már nekem,semmivel nem tud megfenyegetni,nincs semmim és senkim.
Megtaláltam a házat, elhajtottam és egy kicsit arrébb leparkoltam, azért azt tudom hogy egy vámpír meghallja ha a háza előtt leparkolok.
Beosontam a kertjükbe , és szerencsémre találtam is egy tökéletes fát, amire feltudtam mászni, és pont beláttam az egyik nyitott ablakon.
A szoba amit láttam hatalmas volt, és elég modern is, de nekem nem volt eléggé otthonos, inkább unalmas volt. És közepén pedig egy hatalmas franciaágy ,az ágyban pedig a gyilkosom feküdt.
Egy kicsit rövid, lett de most hamarabb hozom a következőt és várom a kommenteket. :)
Felkecmeregtem a földről, lesepertem magam, és megtapogattam a nyakam, de semmi jele nem volt annak hogy az imént egy vámpírral volt dolgom. Egy karcolás sem volt rajtam.
-Ez lehetetlen...-suttogtam magam elé. Teljesen biztos voltam benne , hogy nem csak képzeltem. Tökéletesen emlékszem hogy az a vámpír megcsókolt, majd pedig az utolsó csepp vért is kiszívta a testemből, én pedig... meghaltam. De akkor hogy lehet hogy most pedig itt állok és élek?!
Éppen a 7. születésnapomat ünnepeltük apa és én. Mint mindig . Csinosan felöltözve ültem az asztalnál és a tortámat majszoltam. Apa kiszaladt a dolgozószobájába , majd pedig egy aprócska dobozzal a kezében tért vissza.
Izgatottan kinyitottam a dobozt, és megláttam benne egy gyűrűt. Nem volt szép de nagyon hasonlított arra amelyik apa kezén díszelgett csak jóval kisebb volt , de az biztos hogy ugyanolyan régi.
-Tudom hogy régi, és nem is biztos hogy tetszik neked , de az egyik felmenődé volt, és én egy kicsit átalakíttattam neked.
-Nagyon örülök neki !- mosolyogtam rá és egy nagy puszit nyomtam az arcára.-Köszönöm.
-Boldog születésnapot! De képzeld ....-kezdett bele a kis történetébe, én pedig mint mindig izgatottan vártam.-....ha ezt agyűrűt valaki az ujjára húzza, egy vámpír vagy vérfarkas sem bánthatja. Megvédi tőlük. és ha ezek a lények által hal meg a viselője, visszatér az életbe.
-Soha nem fogom levenni ! -mosolyogtam izgatottan és felhúztam az ujjamra...
Erre az emlékre már régen nem gondoltam, nem is tudtam hogy emlékszem rá. Tudhatnám mostanra hogy az összes kis mese és történet , amit apu mesélt igaz volt. Mindegyik, jó lehet csizmás kandúr mögött nem volt valami más mondandó de azt leszámítva mind.
De ezek szerint, a gyűrűm visszahozott a halálból. Soha nem hittem volna hogy lehetséges , de ezek szerint apa a sírból is tud vigyázni rám.
Kicsit megrémített hogy az imént haltam meg, és most meg élek és virulok, de annyira nem ijedtem meg mint a vámpírtól. Nagyon féltem, de most így belegondolva nem félek.Ha lehet ez a szót használnom, de erősebb vagyok tőle, mert én nem tudok meghalni de ő igen. És meg is fog.
Már kezdett kinyitni a Grill is , és mivel úgy fájt a fejem meg nem is akartam hogy lássák az arcomat múltkor is olyan hülyén nézett a pincér fiú felvettem a napszemüvegemet , besétáltam és leültem az egyik eldugott boxba . Lehet illetlenség napszemüvegben bent ülni, de senki nem volt még a bárban.
-Jó reggelt! Mit szeretnél?-mosolygott rám a pincér fiú.
-Neked is! Egy kávét kérek, meg egy szendvicset.
A fiú elment, és szinte azonnal vissza is jött a kezében a kávémmal és a kajámmal.
-Jó étvágyat!
-Köszönöm! Héj! Várj! Kérdezhetek valamit?-mosolyogtam rá.
-Persze..
-Nem ismered véletlenül Stefan Salvatoret?-tettem fel a kérdést, úgy mintha nem is izgatna .
-De ismerem! Stefan rendes gyerek , jól focizik!
-Iskolába jár?!-néztem rá értetlenül.
-Persze.Csak 17 éves, naná hogy suliba jár.-vigyorgott.
-Oh, tényleg. És eltudod mondani merre lakik?
-A régi Salvatore vendégházban lakik. Itt végig a főúton, majd le a második mellékúton és jobbra egyenesen. Bocs, de mennem kell.-fordított nekem hátat, és elment a pulthoz.
Megettem a kaját, és végre kezdtem emberien érezni magam, gyorsan megittam a kávét, kifizettem és egyenesen haza vezettem.
Otthon lezuhanyoztam ,átöltöztem és miután egy kicsit összeszedtem magam elindultam megkeresni Stefan Salavtoret. Ő tudni fogja ki volt az a vámpír aki rám támadt, ha nem pedig ki fogja deríteni nekem. Kicsit sem félek tőle,semmivel nem árthat már nekem,semmivel nem tud megfenyegetni,nincs semmim és senkim.
Megtaláltam a házat, elhajtottam és egy kicsit arrébb leparkoltam, azért azt tudom hogy egy vámpír meghallja ha a háza előtt leparkolok.
Beosontam a kertjükbe , és szerencsémre találtam is egy tökéletes fát, amire feltudtam mászni, és pont beláttam az egyik nyitott ablakon.
A szoba amit láttam hatalmas volt, és elég modern is, de nekem nem volt eléggé otthonos, inkább unalmas volt. És közepén pedig egy hatalmas franciaágy ,az ágyban pedig a gyilkosom feküdt.
Egy kicsit rövid, lett de most hamarabb hozom a következőt és várom a kommenteket. :)
2012. július 31., kedd
3. Fejezet
Már éjfél is elmúlt, de nem tudtam elaludni.Csak az járt a fejemben , amit apa abban a levélben leírt. Szinte lehetetlenség feldolgozni.És nem beszélve arról hogy egész életében hazudott nekem, vagyis inkább nem mondta meg az igazat.Sok dolgot nem értek, mire kell még rájönnöm?! Mi lehet még ennél is megrázóbb hogy az apám egy vámpírvadász , és egy olyan városba kellett költöznöm ahol bőven vannak vámpírok és vérfarkasok. Hogy tudnám megvédeni magam?! Attól hogy 4 éves korom óta kell tanulnom verekedést, és mindennap edzeni,nem hiszem hogy elbírnék bármelyikkel is .
Felkeltem az ágyból, lesétáltam a konyhába, és egy forrócsoki kíséretében kiültem a teraszra. Nagyon elszomorított hogy senki nincs itt velem. teljesen egyedül vagyok. Régen sem volt valami nagy társaságom de most, végképp. Hogyan lehetnének itt barátaim, ha titkolóznom kell, és olyan dolgokat kell eltitkolnom amiket pontosan én sem értek. Megittam a forrócsokimat elhelyezkedtem a székben , betakaróztam és lassan elnyomott az álom...
Reggel amint felkeltem megnéztem az időt, és majdnem elkapott a szívroham, hogy elkésem a z iskolából, de eszembe jutott minden. Nem csak álmodtam, minden igaz. Mivel erre az utolsó hétre nem látom semmi értelmét beiratozni az iskolába, ezért úgy döntöttem nyomozom egy kicsit. " Felmérem a terepet " Ki akarom deríteni hogy mi közöm van ehhez az egészhez.
Úgy döntöttem , hogy egy idegig jobb ha nem tudják ki vagyok, így megtudhatom hány vámpír és farkas van a városban, kik azok, és legalább könnyebb lesz megvédeni magam.
Felvettem egy farmernadrágot egy fekete kapucnis pulóvert , felfogtam a hajamat, és felvettem egy sötét napszemüveget. Bementem a gardróbom mögött lévő kis szobába, és eltettem egy verbénával töltött gránát szerűséget és a kis virágcserépben lévő vasfűből is leszakítottam egyet, és beletettem a pulcsim zsebébe.
Lesétáltam a földszintre vettem ki a hűtőből vizet meg 2 szendvicset és beültem a kocsiba .
Nagy szerencsémre a főtéren éppen valami régi filmet vetítettek és szinte az egész város ott piknikezett. Én is leültem egy eldugottabb helyre, ahonnan én mindent láttam de engem nem sokan. Mindenkit végigpásztáztam a szememmel, de mivel a nap sütött ezért vámpírok nem lehettek itt, de vérfarkasok igen.
Tőlük pedig nem félek, hiszen emberi alakban nem sokat tudnak tenni.
-Nem akartam hogy már késő legyen mikor megtudod....- hallottam meg egy bársonyos férfi hangját. Hátra fordultam hátha láthatom, de nekem háttal ült egy lánnyal a padon.
A lánynak ugyanolyan színű haja volt mint nekem, csak neki tű egyenes , míg nekem hullámos és alkatra is nagyon hasonlítottunk. A fiúról csak annyit lehetett megállapítani hogy nagyon izmos , és rövid barnás haja volt.
-Damont megharapta Tyler . éppen átváltozott, és.....-mondta zaklatottan a fiú.
-Súlyos?!-aggodalmaskodott a lány. Nagyon ijedt volt a hangja.
-Meg fog halni...-csuklott el a fiú hangja. A lány szó nélkül felpattant és elrohant.
Hamar összeraktam a fejemben a hallottakat, csak azt jelentheti hogy Tyler vérfarkas. Tessék egy perc alatt találtam egy vérfarkast, ilyen az én szerencsém, bár nem tudom ki lehet az, de majd kiderítem. Szegény Damon. Ha egy embert összemarcangol egy vérfarkas nagyon nagy kínjai vannak, nem is csodálom hogy szerencsétlen meghal. De ki lehet ez a fiú? Ha a tud a farkasokról akkor a vámpírokról is tudnia kell. Talán tudja kik azok a városban, de nem bízom benne, eddig csak a hátát látom.
Amint kigondoltam, megfordult, és megláttam ki ő. Stefan Salvatore . Apa íróasztalán láttam egyszer egy képet róla. egy fekete -fehér kép volt, ami alá gyöngybetűkkel ráírták :
Stefan Salvatore
1864-ben elhunyt
Vámpír.Ez az egy magyarázat lehet arar hogy durván 150 múlva is ugyanúgy néz ki, és él. Mert nagyon is él. De ezek szerint apa ismerte őt, vagyis inkább tudta hogy vámpír, különben miért foglalkozott volna vele?
A vámpír lassan elsétált és nem láttam jó ötletnek utánamenni, mégiscsak egy vámpír. Inkább még egy darabig figyelek, és ha türelmes leszek sok mindent megtudok.
Sokáig elhúzódott a film nézés, bár halvány fogalmam sem volt miről szólt.Csak az imént történtek jártak a fejemben. 3 perc alatt tényleg bebizonyosodott hogy ez a város hemzseg a farkasoktól és a vámpíroktól.
Nagyot sóhajtva felkecmeregtem, levettem a napszemüveget, kibontottam a hajam és elindultam a kocsim felé.Már sötét volt nem nagyon láttam az embereket, de azt az arcot igen.
A férfi csupa izom volt, magas, csontos arcú és kék szemű. Kócos fekete haja az arcába hullott. Szinte tökéletes volt , de ahogy közelebb jött megtört a varázs. A tekintete zavart volt, mintha nem is itt lett volna, a bőre csillogott az izzadságtól, és a fekete ingének az egyik ujja le volt tépve, és jól látszódott hogy az egész karja olyan volt mintha belülről megégett volna, Soha nem láttam ilyet, de a vér is megfagyott az ereimben, annyira megijedtem.
-Katherine? -nézett rám fürkészve.-Te vagy az?-kérdezte és olyan közel jött hogy a falhoz lettem szorítva .
-Mi? Nem. Lily-nek hívnak!Összekeversz valakivel..-próbáltam eltolni de semmi esélyem nem volt, mintha meg sem érezte volna. Ütni kezdtem de csak bambán nézett rám. Hallucinált.
-Figyelj, nem én vagyok Katehrine!-ráztam meg hátha magához tér.
-Elena?-tisztult ki a tekintete. Király.Ez bénább név mint az előbbi..-húztam el a számat.
-Most komolyan!! Lily-nek hívnak!!-kiabáltam rá.Most már fel voltam háborodva.Megpróbáltam kimászni a szorításából de a két karját a vállamra tette és nekinyomott a falnak., és az ajkát az enyémre nyomta. Próbáltam elfutni szét rúgtam a lábszárát, de semmi. Lassan a nyakamra csúszott a szája és a fogát mélyen belemélyesztette az ütőerembe.
Egy szó sem jött ki a torkomon, az agyam is teljesen leblokkolt, és csak vártam hogy meghaljak. Egy vámpír által, amitől apa mindig is védett...
Felkeltem az ágyból, lesétáltam a konyhába, és egy forrócsoki kíséretében kiültem a teraszra. Nagyon elszomorított hogy senki nincs itt velem. teljesen egyedül vagyok. Régen sem volt valami nagy társaságom de most, végképp. Hogyan lehetnének itt barátaim, ha titkolóznom kell, és olyan dolgokat kell eltitkolnom amiket pontosan én sem értek. Megittam a forrócsokimat elhelyezkedtem a székben , betakaróztam és lassan elnyomott az álom...
Reggel amint felkeltem megnéztem az időt, és majdnem elkapott a szívroham, hogy elkésem a z iskolából, de eszembe jutott minden. Nem csak álmodtam, minden igaz. Mivel erre az utolsó hétre nem látom semmi értelmét beiratozni az iskolába, ezért úgy döntöttem nyomozom egy kicsit. " Felmérem a terepet " Ki akarom deríteni hogy mi közöm van ehhez az egészhez.
Úgy döntöttem , hogy egy idegig jobb ha nem tudják ki vagyok, így megtudhatom hány vámpír és farkas van a városban, kik azok, és legalább könnyebb lesz megvédeni magam.
Felvettem egy farmernadrágot egy fekete kapucnis pulóvert , felfogtam a hajamat, és felvettem egy sötét napszemüveget. Bementem a gardróbom mögött lévő kis szobába, és eltettem egy verbénával töltött gránát szerűséget és a kis virágcserépben lévő vasfűből is leszakítottam egyet, és beletettem a pulcsim zsebébe.
Lesétáltam a földszintre vettem ki a hűtőből vizet meg 2 szendvicset és beültem a kocsiba .
Nagy szerencsémre a főtéren éppen valami régi filmet vetítettek és szinte az egész város ott piknikezett. Én is leültem egy eldugottabb helyre, ahonnan én mindent láttam de engem nem sokan. Mindenkit végigpásztáztam a szememmel, de mivel a nap sütött ezért vámpírok nem lehettek itt, de vérfarkasok igen.
Tőlük pedig nem félek, hiszen emberi alakban nem sokat tudnak tenni.
-Nem akartam hogy már késő legyen mikor megtudod....- hallottam meg egy bársonyos férfi hangját. Hátra fordultam hátha láthatom, de nekem háttal ült egy lánnyal a padon.
A lánynak ugyanolyan színű haja volt mint nekem, csak neki tű egyenes , míg nekem hullámos és alkatra is nagyon hasonlítottunk. A fiúról csak annyit lehetett megállapítani hogy nagyon izmos , és rövid barnás haja volt.
-Damont megharapta Tyler . éppen átváltozott, és.....-mondta zaklatottan a fiú.
-Súlyos?!-aggodalmaskodott a lány. Nagyon ijedt volt a hangja.
-Meg fog halni...-csuklott el a fiú hangja. A lány szó nélkül felpattant és elrohant.
Hamar összeraktam a fejemben a hallottakat, csak azt jelentheti hogy Tyler vérfarkas. Tessék egy perc alatt találtam egy vérfarkast, ilyen az én szerencsém, bár nem tudom ki lehet az, de majd kiderítem. Szegény Damon. Ha egy embert összemarcangol egy vérfarkas nagyon nagy kínjai vannak, nem is csodálom hogy szerencsétlen meghal. De ki lehet ez a fiú? Ha a tud a farkasokról akkor a vámpírokról is tudnia kell. Talán tudja kik azok a városban, de nem bízom benne, eddig csak a hátát látom.
Amint kigondoltam, megfordult, és megláttam ki ő. Stefan Salvatore . Apa íróasztalán láttam egyszer egy képet róla. egy fekete -fehér kép volt, ami alá gyöngybetűkkel ráírták :
Stefan Salvatore
1864-ben elhunyt
Vámpír.Ez az egy magyarázat lehet arar hogy durván 150 múlva is ugyanúgy néz ki, és él. Mert nagyon is él. De ezek szerint apa ismerte őt, vagyis inkább tudta hogy vámpír, különben miért foglalkozott volna vele?
A vámpír lassan elsétált és nem láttam jó ötletnek utánamenni, mégiscsak egy vámpír. Inkább még egy darabig figyelek, és ha türelmes leszek sok mindent megtudok.
Sokáig elhúzódott a film nézés, bár halvány fogalmam sem volt miről szólt.Csak az imént történtek jártak a fejemben. 3 perc alatt tényleg bebizonyosodott hogy ez a város hemzseg a farkasoktól és a vámpíroktól.
Nagyot sóhajtva felkecmeregtem, levettem a napszemüveget, kibontottam a hajam és elindultam a kocsim felé.Már sötét volt nem nagyon láttam az embereket, de azt az arcot igen.
A férfi csupa izom volt, magas, csontos arcú és kék szemű. Kócos fekete haja az arcába hullott. Szinte tökéletes volt , de ahogy közelebb jött megtört a varázs. A tekintete zavart volt, mintha nem is itt lett volna, a bőre csillogott az izzadságtól, és a fekete ingének az egyik ujja le volt tépve, és jól látszódott hogy az egész karja olyan volt mintha belülről megégett volna, Soha nem láttam ilyet, de a vér is megfagyott az ereimben, annyira megijedtem.
-Katherine? -nézett rám fürkészve.-Te vagy az?-kérdezte és olyan közel jött hogy a falhoz lettem szorítva .
-Mi? Nem. Lily-nek hívnak!Összekeversz valakivel..-próbáltam eltolni de semmi esélyem nem volt, mintha meg sem érezte volna. Ütni kezdtem de csak bambán nézett rám. Hallucinált.
-Figyelj, nem én vagyok Katehrine!-ráztam meg hátha magához tér.
-Elena?-tisztult ki a tekintete. Király.Ez bénább név mint az előbbi..-húztam el a számat.
-Most komolyan!! Lily-nek hívnak!!-kiabáltam rá.Most már fel voltam háborodva.Megpróbáltam kimászni a szorításából de a két karját a vállamra tette és nekinyomott a falnak., és az ajkát az enyémre nyomta. Próbáltam elfutni szét rúgtam a lábszárát, de semmi. Lassan a nyakamra csúszott a szája és a fogát mélyen belemélyesztette az ütőerembe.
Egy szó sem jött ki a torkomon, az agyam is teljesen leblokkolt, és csak vártam hogy meghaljak. Egy vámpír által, amitől apa mindig is védett...
2012. július 22., vasárnap
2. fejezet
Ahogy beléptem a házba még nagyobb gombóc nőtt a torkomban.Szinte minden olyan volt ahogyan én is csináltam volna,minden az én ízlésem szerint volt.
Volt egy nappali, ami konyhával volt összekötve, és egy hátsóajtó ami a teraszra vezetett, és onnan csodálatos volt a kilátás a kertre is. Nem volt nagy, de nekem minek nagyobb? Az emeleten volta szobám és a fürdő meg egy vendégszoba, gondolom. A szobám az otthoni másolata kivéve néhány dolgot.Volt egy nagy gardróbom, csak egy hibája volt , hogy üres volt. És ahogy benéztem a hűtőmbe, láttam hogy az is.
Kipakoltam azt a pár dolgot amit a régi házból magammal hoztam, és beültem a kocsiba, hogy vegyek ruhákat és kaját.Talán a negyedik kört is mentem már mire találtam egy kis főteret és körülötte néhány üzletet. Bementem az első kávézó szerű helyre, és leültem egy eldugottabb asztalhoz.
-Szia!-lépett oda hozzám egy szőke kigyúrt pincér fiú.-Hogy vagy?-kérdezte együtt érzően .
Lehetséges hogy ismer engem, és tud apumról?-tettem fel a kérdést magamban, de biztos csak kedvesebbek az emberek errefelé.
-Szia!Hát elég éhesen..-próbáltam egy mosolyt is beszúrni a végére, de nem jött össze, a szomorúság sugárzott rólam.
-Rendben, mit szeretnél?-kérdezte megértően, és jegyzetelni kezdte a rendelésemet.
Miközben a kajámat vártam, megkérdeztem egy lányt is hogy mi érdekes van itt, és melyik boltokba érdemes bemenni ,de ő is nemrég költözött ide és nem sokat tudott mondani,de kedves volt.
Elég késő volt mire sikerült vennem ruhát, kaját, és egy új kártyát a telefonomba, mert egyfolytában hívnak ezen, és mivel nem mondtam meg senkinek hova és miért megyek, gondolom aggódnak. Sietősen hazamentem, bepakoltam a kaját a hűtőbe majd a ruháimat kezdtem beakasztani a gardróbomba.
Éppen egy csizmát akartam felrakni a polcra , amikor a polc leesett, csizmával együtt fejbevágott és a gerendának csapódott.
-Áúú!-nyöszörögtem majd lehajoltam a csizmáért,de észrevettem egy kis lyukat a fagerendák között. Megkopogtattam, üreges volt.Valami van mögötte.Nagy nehezen sikerült leszednem a gerendákat és egy kis szobában találtam magam.
-Uram...isten...-akadt el a szavam. A szoba minden fala be volt polcozva , és fegyverek voltak mindenütt.De nem akármilyen fegyverek.Fa dárdák, nyilak, töltények , faragott karók és még rengetek minden. Volt 4-5 virágcserép amiben valamilyen fura növény volt, verbéna. Ismertem. Ez csak azt jelentheti hogy,...
-Vámpírok...
Azt hittem csak a mesékben vannak, azokban a mesékben amit apa mesélt lefekvés előtt. Ezek szerint igaz volt. Lerogytam a földre és könnyek gyűltek a szemembe.Ez egyszerre sok nekem.Hogy kéne ezt a sok dolgot egyszerre ilyen könnyen feldolgoznom?!-csaptam bele a falba, és a fejemre esett egy boríték.
Lily
Nem tudom mikor lesz az hogy elolvasod ezt a levelet, remélem soha sem. Egész életemben többek közt ettől próbáltalak megóvni, nem akartam hogy bármi bajod legyen,de többé nem tudlak.Neked kell magadat megvédeni ! Tudom hogy nem létezik nálad erősebb, bátrabb és értelmesebb ember .
Így végre elmondhatom azt , amit soha sem. Tényleg léteznek vámpírok, vérfarkasok és boszorkányok. 19 éves korom óta próbálom kiirtani a vámpírokat, és azóta rejtegetlek téged előlük. Ez a város hemzseg ezektől a lényektől.Mindig is utáltam őket, de én azt szeretném ha te magad ítélnéd meg őket.Mérd fel a terepet. Tudni fogod hogy kiben bízhatsz, és mit kell tenned.akármi lesz, akármi leszel, akármit teszel örökké szeretlek, sajnálom de a többi dologra magadtól kell rájönnöd.Vigyázz magadra!
John
Volt egy nappali, ami konyhával volt összekötve, és egy hátsóajtó ami a teraszra vezetett, és onnan csodálatos volt a kilátás a kertre is. Nem volt nagy, de nekem minek nagyobb? Az emeleten volta szobám és a fürdő meg egy vendégszoba, gondolom. A szobám az otthoni másolata kivéve néhány dolgot.Volt egy nagy gardróbom, csak egy hibája volt , hogy üres volt. És ahogy benéztem a hűtőmbe, láttam hogy az is.
Kipakoltam azt a pár dolgot amit a régi házból magammal hoztam, és beültem a kocsiba, hogy vegyek ruhákat és kaját.Talán a negyedik kört is mentem már mire találtam egy kis főteret és körülötte néhány üzletet. Bementem az első kávézó szerű helyre, és leültem egy eldugottabb asztalhoz.
-Szia!-lépett oda hozzám egy szőke kigyúrt pincér fiú.-Hogy vagy?-kérdezte együtt érzően .
Lehetséges hogy ismer engem, és tud apumról?-tettem fel a kérdést magamban, de biztos csak kedvesebbek az emberek errefelé.
-Szia!Hát elég éhesen..-próbáltam egy mosolyt is beszúrni a végére, de nem jött össze, a szomorúság sugárzott rólam.
-Rendben, mit szeretnél?-kérdezte megértően, és jegyzetelni kezdte a rendelésemet.
Miközben a kajámat vártam, megkérdeztem egy lányt is hogy mi érdekes van itt, és melyik boltokba érdemes bemenni ,de ő is nemrég költözött ide és nem sokat tudott mondani,de kedves volt.
Elég késő volt mire sikerült vennem ruhát, kaját, és egy új kártyát a telefonomba, mert egyfolytában hívnak ezen, és mivel nem mondtam meg senkinek hova és miért megyek, gondolom aggódnak. Sietősen hazamentem, bepakoltam a kaját a hűtőbe majd a ruháimat kezdtem beakasztani a gardróbomba.
Éppen egy csizmát akartam felrakni a polcra , amikor a polc leesett, csizmával együtt fejbevágott és a gerendának csapódott.
-Áúú!-nyöszörögtem majd lehajoltam a csizmáért,de észrevettem egy kis lyukat a fagerendák között. Megkopogtattam, üreges volt.Valami van mögötte.Nagy nehezen sikerült leszednem a gerendákat és egy kis szobában találtam magam.
-Uram...isten...-akadt el a szavam. A szoba minden fala be volt polcozva , és fegyverek voltak mindenütt.De nem akármilyen fegyverek.Fa dárdák, nyilak, töltények , faragott karók és még rengetek minden. Volt 4-5 virágcserép amiben valamilyen fura növény volt, verbéna. Ismertem. Ez csak azt jelentheti hogy,...
-Vámpírok...
Azt hittem csak a mesékben vannak, azokban a mesékben amit apa mesélt lefekvés előtt. Ezek szerint igaz volt. Lerogytam a földre és könnyek gyűltek a szemembe.Ez egyszerre sok nekem.Hogy kéne ezt a sok dolgot egyszerre ilyen könnyen feldolgoznom?!-csaptam bele a falba, és a fejemre esett egy boríték.
Lily
Nem tudom mikor lesz az hogy elolvasod ezt a levelet, remélem soha sem. Egész életemben többek közt ettől próbáltalak megóvni, nem akartam hogy bármi bajod legyen,de többé nem tudlak.Neked kell magadat megvédeni ! Tudom hogy nem létezik nálad erősebb, bátrabb és értelmesebb ember .
Így végre elmondhatom azt , amit soha sem. Tényleg léteznek vámpírok, vérfarkasok és boszorkányok. 19 éves korom óta próbálom kiirtani a vámpírokat, és azóta rejtegetlek téged előlük. Ez a város hemzseg ezektől a lényektől.Mindig is utáltam őket, de én azt szeretném ha te magad ítélnéd meg őket.Mérd fel a terepet. Tudni fogod hogy kiben bízhatsz, és mit kell tenned.akármi lesz, akármi leszel, akármit teszel örökké szeretlek, sajnálom de a többi dologra magadtól kell rájönnöd.Vigyázz magadra!
John
2012. július 15., vasárnap
1. Fejezet
Lily Gilbertnek hívnak, 17 éves vagyok. Apummal élek , John Gilberttel. anyukámról semmit nem tudok, csak annyit hogy már nem él. Soha nem is ismertem, Bellnek hívta apa amikor egyszer hajlandó volt mondani róla valamit, de semmi több. Nincsen semmilyen rokonom, apának volt egy bátyja, de meghalt. Őt sem láttam soha.
Sok barátom van, és imádom ezt várost ahol lakunk, bár szinte mindig egyedül vagyok mert apa a munkája miatt gyakran elutazik, vállalkozó. Régen még lehet el is hittem, de úgymond felnőtt fejjel nem is tudom mit dolgozik.Egész életemben titkolózott előttem, és megszoktam, de nagyon szeretem.
Hirtelen megszólalt a telefon és sietve felvettem.
-Háló?-szóltam bele.
-Lily?-hallottam meg apa hangját.
-Szia apa! Hogy vagy? Mikor jössz haza?-kérdeztem izgatottan.
-Nagyon szeretlek.-mondta zaklatottan.Valami baj van.
-Apa! Mi a baj?
-Lily, sajnálom hogy nem mondtam el hamarabb, és már nem is tudom...
-Miről beszélsz?-értetlenkedtem.
-Szeretném ha boldog lennél, itt majd megvédenek, vigyázz magadra, tudom hogy erős vagy.Nagyon szeretlek.-és kinyomta a telefont.Semmit nem értek.Eléggé hatalmába kerített a rémület. Soha nem szokott ilyen lenni. Nem fogok kiakadni, elvégre még semmi nem történt, minden rendben lesz.-győzködtem magam, és egy nagy adag sütivel letáboroztam a tévé elé.
Reggel kimásztam az ágyból , lezuhanyoztam, kiengedtem a hosszú, hullámos barna hajamat, felvettem egy magassarkút, fekete harisnyát, és egy hosszabb ruhát és lementem reggelizni.
-Kopp-kopp!-Gyorsan odaszaladtam az ajtóhoz és érdeklődve néztem egy elegáns, nyugodtságot tükröző arcú férfit.
-Jó napot, miben segíthetek?
-Miss Gilbert?-húzta fel a szemöldökét.
-Igen.-bólintottam, de már sejtettem a bajt.
-Őszintém sajnálom hölgyem, de az édesapját tegnap megtalálták az erdőben .... holtan....
-Ho..hogyan?-nyögtem ki nehezen.
-Csak megállt a szíve. Az orvosok sem értik, de ezt mondták.Részvétem.-mondta sajnálkozva a férfi és átnyújtott egy borítékot,nem volt felnyitva, mert az én nevem állt rajta. Elvettetm. Biztos meglepődött hogy nem sírok.Nem szoktam.Én belül zokogtam. az egyetlen ember aki a családom, most meghalt.Szó nélkül bezártam az ajtót és lerogytam a kanapéra.
-Akkor már értem a tegnapi hívást.De valamit nem. Tudta hogy meghal, nem véletlenül állt csak úgy meg a szíve. Nem véletlen.Nem értek semmit.Többször is meggondoltam, hogy kinyissam-e a borítékot? De úgy döntöttem megteszem.
Lily!
Nagyon szeretlek, tudom, hogy semmit nem értesz, de majd fogod. Nem vagy olyan egyedül mint hiszed. tudom hogy most fáj, de ez el fog múlni, vettem neked egy házat. Szeretném ha oda költöznél, itt már nem vagy biztonságban nélkülem. Amint lehet szedj össze egy pár dolgot, csak ami lényeges, senkinek ne mondd el hova mész , ülj be a kocsiba és Mystic fall's- ba menjél.Iratkozz be az ottani gimnáziumba. Az íróasztalom fiókjában van a ház kulcsa és címe, vigyázz magadra ! És soha ne vedd le a gyűrűdet!
Apa
Hiszek neki, mindig én voltam az első, most is védeni akar, nem tudom mitől, kifogom deríteni de most azt teszem amit kért.Soha nem leszek gyenge ,ő tudja mit mondd, és mindig igaza van, és ha ennyire fontos hogy eltűnjek akkor biztos nagyon nagy a baj.
Megérkeztem.Leparkoltam a csodaszép kocsimmal egy csodaszép ház elé. Nem volt nagy de gyönyörű volt, pont olyan mint amilyenről mindig áradoztam neki. Könny gyűlt a szememben , de nagyot nyeltem és beléptem a házba.
Sok barátom van, és imádom ezt várost ahol lakunk, bár szinte mindig egyedül vagyok mert apa a munkája miatt gyakran elutazik, vállalkozó. Régen még lehet el is hittem, de úgymond felnőtt fejjel nem is tudom mit dolgozik.Egész életemben titkolózott előttem, és megszoktam, de nagyon szeretem.
Hirtelen megszólalt a telefon és sietve felvettem.
-Háló?-szóltam bele.
-Lily?-hallottam meg apa hangját.
-Szia apa! Hogy vagy? Mikor jössz haza?-kérdeztem izgatottan.
-Nagyon szeretlek.-mondta zaklatottan.Valami baj van.
-Apa! Mi a baj?
-Lily, sajnálom hogy nem mondtam el hamarabb, és már nem is tudom...
-Miről beszélsz?-értetlenkedtem.
-Szeretném ha boldog lennél, itt majd megvédenek, vigyázz magadra, tudom hogy erős vagy.Nagyon szeretlek.-és kinyomta a telefont.Semmit nem értek.Eléggé hatalmába kerített a rémület. Soha nem szokott ilyen lenni. Nem fogok kiakadni, elvégre még semmi nem történt, minden rendben lesz.-győzködtem magam, és egy nagy adag sütivel letáboroztam a tévé elé.
Reggel kimásztam az ágyból , lezuhanyoztam, kiengedtem a hosszú, hullámos barna hajamat, felvettem egy magassarkút, fekete harisnyát, és egy hosszabb ruhát és lementem reggelizni.
-Kopp-kopp!-Gyorsan odaszaladtam az ajtóhoz és érdeklődve néztem egy elegáns, nyugodtságot tükröző arcú férfit.
-Jó napot, miben segíthetek?
-Miss Gilbert?-húzta fel a szemöldökét.
-Igen.-bólintottam, de már sejtettem a bajt.
-Őszintém sajnálom hölgyem, de az édesapját tegnap megtalálták az erdőben .... holtan....
-Ho..hogyan?-nyögtem ki nehezen.
-Csak megállt a szíve. Az orvosok sem értik, de ezt mondták.Részvétem.-mondta sajnálkozva a férfi és átnyújtott egy borítékot,nem volt felnyitva, mert az én nevem állt rajta. Elvettetm. Biztos meglepődött hogy nem sírok.Nem szoktam.Én belül zokogtam. az egyetlen ember aki a családom, most meghalt.Szó nélkül bezártam az ajtót és lerogytam a kanapéra.
-Akkor már értem a tegnapi hívást.De valamit nem. Tudta hogy meghal, nem véletlenül állt csak úgy meg a szíve. Nem véletlen.Nem értek semmit.Többször is meggondoltam, hogy kinyissam-e a borítékot? De úgy döntöttem megteszem.
Lily!
Nagyon szeretlek, tudom, hogy semmit nem értesz, de majd fogod. Nem vagy olyan egyedül mint hiszed. tudom hogy most fáj, de ez el fog múlni, vettem neked egy házat. Szeretném ha oda költöznél, itt már nem vagy biztonságban nélkülem. Amint lehet szedj össze egy pár dolgot, csak ami lényeges, senkinek ne mondd el hova mész , ülj be a kocsiba és Mystic fall's- ba menjél.Iratkozz be az ottani gimnáziumba. Az íróasztalom fiókjában van a ház kulcsa és címe, vigyázz magadra ! És soha ne vedd le a gyűrűdet!
Apa
Hiszek neki, mindig én voltam az első, most is védeni akar, nem tudom mitől, kifogom deríteni de most azt teszem amit kért.Soha nem leszek gyenge ,ő tudja mit mondd, és mindig igaza van, és ha ennyire fontos hogy eltűnjek akkor biztos nagyon nagy a baj.
Megérkeztem.Leparkoltam a csodaszép kocsimmal egy csodaszép ház elé. Nem volt nagy de gyönyörű volt, pont olyan mint amilyenről mindig áradoztam neki. Könny gyűlt a szememben , de nagyot nyeltem és beléptem a házba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)